vissza
Feltettük az „i”-re a pontot!

Feltettük az „i”-re a pontot!

Jelen esetben a pont a tetősisak, a tartója pedig a révfülöpi torony.

Már korábban is írtunk arról (itt és itt), hogy cégünk, a Tetőpont Kft. építi újjá a tavaly februárban villámcsapás miatt leégett Fülöp-hegyi kilátót.

A lépcsőszerkezettel és a fa munkálatokkal végeztünk, így már csak egy utolsó mozzanat volt hátra a vállalt június 30-i határidőig, mégpedig a tetőszerkezet felhelyezése.

A toronysisak vázszerkezetét a vitnyédi műhelyünkben szabtuk ki, majd a helyszínen építettük össze. Itt került rá a vörösréz borítás és a villámvédelmi rendszer. A sisak szerkezete egy “királyfában” végződik, erre került a “villám szívócsúcs”, ami egyben zászlótartó is. A toronysisakra készítettünk egy tetőkibúvót, hogy a zászlót könnyen lehessen majd cserélni.

Az 1,3 tonna súlyú tetősisakot daruval emeltük a helyére, majd az előre elkészített vasalatokkal fogattuk a torony felső szerkezetéhez. Felszereltük az előre elkészített korlátokat és egy sokkal hatékonyabb villamvédelmi rendszert építettünk ki

Miután mi végeztünk kezdődhet a műszaki átvételi eljárás. Az állványzat elbontása és elszállítása után a környezet rendezése a következő lépés.

A kilátó újraavatása a tervek szerint július 17-én lesz a hagyományos Villa Filip Napok rendezvénysorozat keretében. A torony az újraavatás után ingyenesen, minden nap látogatható lesz.

Tóth Géza ügyvezető